Ez a workshop sorozat egy olyan tér, ahol a fényképezés a figyelem és az öngondoskodás eszközévé válik.
Képeken és rövid alkotói folyamatokon keresztül dolgozunk azzal, hogyan tudunk közelebb kerülni önmagunkhoz, hogyan tudunk lelassulni, és hogyan találhatjuk meg újra a saját ritmusunkat. A fényképek önarcképek: egy mód arra, hogy észrevegyük, mi van bennünk és körülöttünk.
A sorozat azoknak szól, akik kreatív módon szeretnének kapcsolódni önmagukhoz, és egy olyan teret keresnek, ahol a figyelem, az alkotás és a belső munka természetesen fonódik össze, támogatva a saját középponthoz való visszatalálást.
hogy egy kép elkészül, és később egészen más jelentése kezd kibontakozni.
Amikor fényképezünk, döntéseket hozunk. Mit emelünk ki a világból, mire irányul a figyelmünk, mi az a részlet, amely mellett nem megyünk el. Ezek a választások gyakran többet mondanak rólunk, mint gondolnánk.
A fénykép különleges tulajdonsága, hogy a figyelmet láthatóvá teszi. A pillanat, amelyet kiválasztunk, a nézőpont, ahonnan ránézünk a világra, mind megjelenik a képen. Amikor később visszanézünk rá, gyakran olyan rétegek is feltárulnak, amelyeket a készítés pillanatában még nem tudtunk megfogalmazni.
Ezért válhat a fotográfia az önreflexió finom eszközévé. A kép segít kívülről ránézni arra, ami bennünk történik. Nem elmagyarázni kell valamit, hanem megfigyelni. A fotó egyfajta köztes tér: egyszerre tartozik a külvilághoz és a belső tapasztalatainkhoz.
Amikor egy képre ránézünk, nemcsak azt látjuk, ami a képen van. Látjuk azt is, miért pont azt a pillanatot választottuk, mi vonzott bennünket, és milyen történetek élnek bennünk a látottakkal kapcsolatban.
A workshop alkalmak önállóan is látogathatók, így akkor csatlakozol, amikor számodra a legmegfelelőbb. Egy alkalom ára 14 000 Ft.
Ha szeretnél mélyebben dolgozni a folyamattal, 3 és 8 alkalmas kedvezményes bérlet is elérhető.
Áprilisban rátekintünk arra mit szeretne megmutatni magából múlt egy gyerekkori fényképen keresztül.
Egy kép arról a gyermekről, aki valaha voltunk, és aki ma is része annak, akik vagyunk.
A kép segít csendben rátekinteni arra, ami megmaradt bennünk a múltból: az örömökre, a hiányokra és azokra a belső mozdulatokra, amelyek ma is formálnak bennünket.
Fénykép, kollázs és képi munka segítségével kapcsolódunk ehhez a belső gyermekhez, teret adunk annak, hogy a múlt és a jelen egy alkotáson belül találkozzon.
Májusban a belső kritikus felé fordulunk. Ahhoz a hanghoz, amely sokunk életében korán megszületett, és amely gyakran elkíséri a döntéseinket és a mindennapjainkat.
Fényképeken keresztül figyeljük meg, hogyan él bennünk ez a hang, és milyen kapcsolatban állunk vele. Amikor vizualizáljuk a belső kritikust, gyakran megváltozik a viszonyunk hozzá.
A képek segítenek teret nyitni egy újfajta kapcsolódás felé – ahol a kritikus már nem irányít, csak láthatóvá válik.
Van bennünk egy rész, amely tudja, mikor kell megállni, és mikor kell kiállni magunkért.
Ez az a részünk, amely erőt, bátorságot és tartást hordoz, és amely segít kiállni önmagunkért azokban a helyzetekben, amikor ez nehéz vagy bizonytalan.
Fényképeken keresztül vizsgáljuk, hogyan jelenik meg bennünk ez az erő: mikor érezzük magunkat stabilnak, mikor válunk bizonytalanná, és milyen képek kapcsolódnak a saját határainkhoz. A képek segítenek észrevenni, hogyan tudunk nagyobb belső tartással jelen lenni, és hogyan használhatjuk ezt az energiát építő, megtartó módon a mindennapokban.
Júliusban azzal foglalkozunk, hogyan jelenünk meg a képeken, és mit látunk meg önmagunkból, amikor egy fotóra nézünk. Milyen történeteket hordozunk magunkról, és hogyan formálják ezek az önképünket?
Saját fényképeken keresztül figyeljük meg, milyen viszonyban vagyunk a rólunk készült képekkel: melyeket szeretjük, melyektől távolodunk, és mit árulnak el arról, hogyan tekintünk magunkra. A közös munka során teret adunk annak, hogy új nézőpontból lássuk önmagunkat, és hogy a képek segítségével árnyaltabb, szabadabb történetet alakítsunk a saját jelenlétünkről.
A mindful fényképezés segít abban, hogy ne csupán rögzítsük a pillanatot, hanem valóban megéljük és felfedezzük a körülöttünk lévő világ békés és inspiráló oldalát – miközben a belső békét és nyugalmat is megtapasztaljuk. A fotózásnak ez a formája egy vizuális meditáció: a jelen pillanatra való figyelés, az ottlét, az érzelmekre való koncentrálás, zavaró tényezők nélkül.
Ez a workshop a fényképezőgépen keresztül segít mélyebb kapcsolatot kialakítani a környezettel és önmagunkkal, a jelen pillanattal.
Októberben arra nézünk rá, hogyan vagyunk jelen mások előtt, és milyen az a csendesebb tér, amelyet inkább magunknak tartunk meg. Mit mutatunk meg magunkból, és mi marad belül.
Ezen az alkalmon egy saját készítésű maszkkal dolgozunk, kollázs technikával. Képekből és formákból áll össze az az arc, amelyet a világ felé fordítunk, és az is, amely inkább belül marad. A kézzel végzett, lassú munka segít észrevenni ezt a finom egyensúlyt a külső jelenlét és a belső biztonság között.
Van időszak, amikor elfáradunk a jelenlétben. Amikor túl sok a zaj, az elvárás és a figyelem, és legszívesebben egy kicsit hátrébb lépnénk a világból.
Novemberben ezt a csendes visszahúzódást vizsgáljuk meg. Fényképeken keresztül nézünk rá, hogyan jelenik meg bennünk a fáradtság, a túlterheltség és az a vágy, hogy egy időre elrejtőzzünk. A képek segítenek észrevenni, mire van szükségünk ahhoz, hogy újra saját ritmusunkban lehessünk jelen.
Az év végére sokszor elfárad bennünk a figyelem. Túl sok a kép, az inger, a történés.
Fényképeken keresztül figyeljük meg a feszültség és a nyugalom belső képeit.
Mikor érezzük, hogy túl sok? Hol találjuk meg azt a pontot, ahol a test és az idegrendszer újra egyensúlyba kerülhet?
A képek hatnak az idegrendszerre: lassíthatnak, megtarthatnak, vagy éppen feszültséget kelthetnek. Decemberben azt vizsgáljuk, milyen képek támogatják a megnyugvást és a belső rendeződést.
Egy-egy alkalom önmagában is teljes, a sorozatban való részvétel mégis mélyebb és összefüggőbb belső munkát tesz lehetővé.
fényképész, társadalmi integrációs szakértő és képző, fotó- és művészetterapeuta.
Munkámban a fényképek erejével dolgozom. Engem az érdekel, hogyan tud egy kép emlékeket, érzéseket és történeteket megnyitni bennünk, és hogyan segíthet közelebb kerülni önmagunkhoz.
A fotóterápia módszereiben találtam meg azt a nyelvet, ahol a képek és a belső folyamatok természetesen találkoznak. Egy fénykép ilyenkor nem egyszerűen kép: lehet egy emlék kapuja, egy történet kezdete, vagy egy új nézőpont az életünkre.
Műhelyeken, csoportokban és képzéseken dolgozom ezzel a megközelítéssel. A közös munka alapja a figyelem, a kíváncsiság és az a tapasztalat, hogy a képek sokszor olyan dolgokat tudnak megmutatni rólunk, amelyeket nehéz lenne másképp megfogalmazni.
Ha szeretnél mélyebben dolgozni a folyamatban, lehetőség van kedvezményes bérletre is. A bérletek rugalmasan használhatók fel a workshop alkalmak között.
Ha szeretnél részt venni, írj üzenetet vagy jelentkezz a weboldalon keresztül.
A helyek száma korlátozott, a csoport kis létszámmal indul.
A befizetés a Stripe biztonságos rendszerén keresztül, bankkártyával történik.
Sikeres fizetés után automatikus visszaigazoló e-mailt kapsz.
Néhány napon belül külön levélben küldöm a workshop részleteit és a csatlakozáshoz szükséges Zoom linket.
Ha kérdésed merül fel a jelentkezéssel kapcsolatban, e-mailben is szívesen válaszolok.
Ebben a műhelyben a fényképezés nem technikai kérdés. Találkozás önmagaddal, a képekkel és azokkal a történetekkel, amelyek bennük élnek.
A fotók segítenek megállni egy pillanatra, ránézni arra, ami bennünk és körülöttünk történik, és teret adni annak, ami láthatóvá szeretne válni.
Ha kérdésed van, nyugodtan írj e-mailt, szívesen válaszolok.
Az ARTfo Studio a nyereségének 10%-át olyan civil szervezetek támogatására fordítja, amelyek a pozitív társadalmi változásokat segítik elő.
2023 © Minden jog fenntartva | Adatvédelmi tájékoztató | Süti tájékoztató