Részletek Judy Weiser: „Fotóterápiás technikák: A személyes fényképek és családi albumok titkainak feltárása” című könyvéből.

(Phototherapy Techniques: Exploring the Secrets of Personal Snapshots and Family Albums)

Judy Weiser pszichológus, fotóterapeuta, a vancouveri PhotoTherapy Centre alapítója

1. Rész:

Bevezetés

A fényképek mindig hordoznak magukban történeteket, függetlenül attól, hogy művészeti értékkel bírnak-e. Minden egyes kép saját módján mesél, hiszen a jelentése attól függ, ki és hogyan értelmezi. Ez teszi a mindennapi fényképeket nemcsak kíváló beszélgetésindítókká, hanem hatékony eszközzé is olyan helyzetekben, amikor a szavak magukban nem elegendőek –  például egy terápiás helyzetben.

A fényképek az élet pillanatait ragadják meg, olyan megszokott jeleneteket, amelyeket gyakran anélkül szemlélünk, hogy elgondolkodnánk rajtuk. Mégis, ezek a képek komoly hatással vannak érzéseinkre és emlékeinkre, sokkal többet hordoznak magukban, mint amit pusztán a vizuális felszínük mutat. A legátlagosabb fényképek is telve vannak érzelmekkel, szimbolikával, sőt, személyes titkokkal, amelyeket csak a készítője vagy a szereplői érthetnek igazán. Ezért kiválóan alkalmazhatók terápiás célokra vagy akár az önismeret elmélyítésére.
Bár gyakran nem tudatosul bennünk, a fényképek sokkal több jelentést hordoznak, mint amit pusztán a látható részleteik sugallnak.

Még a szokásos, „mindennapi” fényképek is láthatatlanul belevésődnek és átitatódnak érzelmekkel, különleges titkokkal és személyes szimbolikus kódokkal, amelyeket egy kívülálló soha nem tudna teljes mértékben megérteni. Minden fénykép, amelyet az emberek készítenek és megtartanak, akár művészeti célból, akár egyszerűen a saját hétköznapi személyes vagy családi fényképeiként, olyanok, mint a „memória tükrök”, amelyek jelzik, mi (és ki) volt a legfontosabb, és később talizmánokként működnek, amelyek visszatartják az idő múlását.

Az emberek a fényképeket arra használják, hogy később értelmet adjanak a megörökített pillanatoknak. Személyes fényképeik életük lenyomatai, amelyek nemcsak azt mutatják, honnan jönnek – érzelmileg és földrajzilag egyaránt –, hanem azt is sejtetik, milyen valóság várhat rájuk később, még ha ezt tudatosan akkor még nem is érzékelik. Néha úgy érzik, hogy egy fényképet készítettek anélkül, hogy igazán értették volna, miért – egészen addig, amíg sokkal később rá nem döbbennek az okára. Néha pedig egy kép, amelyre tisztán emlékeznek, egészen másként hat, amikor újra megtalálják, vagy ismét kézbe veszik.

Sok évvel ezelőtt kezdtem észrevenni, hogy az emberek beszélgetései a személyes családi fényképeikről olyan információkat és érzelmeket hoznak felszínre, amelyeket közvetlen kérdezéssel nem tudtam volna megismerni. Ugyanezt tapasztaltam, amikor az emberek az általam készített és a házam falain kiállított fényképeket nézegették.

Néha hallgattam, ahogy az emberek értelmezik az előttük lévő képeket, miközben én teljesen más jelentést tulajdonítottam nekik. Ha nem tudták, hogy én vagyok a fotók készítője, és hogy ott állok mögöttük, gyakran hallhattam spontán beszélgetéseiket arról, vajon miért készítette a fotós az adott képet, vagy miért ezt választotta ki bemutatásra.

Művészként különösen érdekes volt megtapasztalni, hogyan érzékelik és értelmezik mások az általam jól ismert képeket, sokszor egészen eltérően attól, ahogyan én megalkottam őket. Lenyűgözött, ahogy a tudatalatti szelektív észlelés hatásai megmutatkoztak, és igazolták, hogy ugyanaz a kép mennyire eltérő módon hathat különböző emberekre. Rájöttem, hogy lehetetlen előre megjósolni, milyen gondolatokat vagy érzelmeket vált ki egy fénykép az egyes nézőkből.

Terapeutaként különösen érdeklődtem azok iránt a rejtett szintek iránt, amelyek öntudatlanul is beépültek a képek vizuális részleteibe, és amelyeket a megfigyelők saját jelentéssel ruháztak fel, anélkül hogy én tudatosan szándékoztam volna ezt a hatást elérni.

Ennek hatására a fényképezésről alkotott kezdeti elképzelésem átalakult: a fotók művészi kifejezés helyett olyan nonverbális katalizátorokká váltak, amelyek segítenek előhívni régen eltemetett érzéseket és emlékeket. Később kiderült, hogy nemcsak a művészi képek, hanem a hétköznapi és családi fotók is erőteljes eszközökké válhatnak a terápiában.

Ezekben a helyzetekben a képek esztétikai értéke háttérbe szorult, amikor a terapeuta elkezdte vizsgálni azt a belső jelentést, amelyet egy-egy fénykép kiváltott. Ez a felismerés arra ösztönzött, hogy rendszerezzem és formálisan is kidolgozzam a fotóterápia módszereit. A “fotóterápia technikái” a személyes és családi fényképeket használják fel, hogy a kliensek érzéseit, emlékeit és gondolatait felszínre hozzák, elősegítve a terápiás kommunikációt.

Minden fénykép egyidejűleg tartalmazza az összes információt, de a megfigyelő szelektíven érzékeli és emlékezik meg róla. Ez azt jelenti, hogy egy fotónak nincs egyetlen, objektív jelentése – az mindig az adott személy nézőpontjától függ. Ezért egy fényképet nem lehet egy könyvhöz hasonlóan „olvasni”, sem objektíven megfejteni. A képek nem közvetlenül mutatnak meg valamit, hanem inkább sugallnak, és az értelmezés mindig az egyéni nézőtől függ.

1. Az ügyfél által készített vagy gyűjtött képek – lehetnek saját fotók vagy más forrásból származó képek (pl. magazinok, képeslapok, internetes anyagok, digitálisan manipulált képek).
2. Az ügyfélről készült fényképek – olyan képek, amelyeken mások örökítették meg őt, akár tudatosan pózolt, akár nem.
3. Önarcképek – minden olyan kép, amelyet az ügyfél saját magáról készített, teljes kontrollal a kompozíció felett.
4. Családi albumok és fotobiográfiai gyűjtemények – a személyes történetek és kapcsolatok vizuális dokumentációi, amelyek akár fizikai albumokban, akár digitális formában is létezhetnek.
5. Projektív fotó – minden olyan kép, amely az ügyfél érzelmi vagy gondolati reakcióit kiváltja, függetlenül attól, hogy ő maga készítette-e vagy sem. Az értelmezés mindig az egyéni nézőpontból fakad, nem pedig egy univerzális jelentésből.

Minden fotóterápiás technikának megvannak a maga előnyei és korlátai, és gyakran kombinálhatók más művészeti vagy terápiás eszközökkel. A módszer rugalmassága lehetővé teszi, hogy bármely mentálhigiénés szakember beépítse saját terápiás megközelítésébe, alkalmazkodva az ügyfelek igényeihez.

Mivel a fotóterápia technikái nem merev szabályrendszeren alapulnak, hanem egy rugalmas, aktiváló eszköztárat jelentenek, bármely terapeuta alkalmazhatja őket, függetlenül szakmai hátterétől vagy módszertani preferenciáitól. A hatékony terápia maga is egyfajta művészet, amely minél több beavatkozási lehetőséget kínál, hogy segítse az ügyfelet a saját belső világának felfedezésében és megértésében.

Photo © Judy Wieser